Budapest, Váci út 66.
A Brogle & Müller-féle társas vállalkozásból 1881-ben kilépett Müller Elek gépész és Gutjahr Frigyes gépgyárossal társulva létrehozták a Gutjahr és Müller elnevezésű társas vállalkozásukat.
Bővebben:
A cég székhelyének Müller Fegyvergyár u. 5. sz. alatti telephelyét jelölték meg. Rövidesen ezt követően a cég a Külső Váci út 70. sz. alatt - a Tutaj u. - Váci út - Vág u. -Visegrádi u. határolta tömbben - építette fel a gépgyárát, amelyben 100-150 alkalmazottal továbbra is elsősorban malomberendezéseket, mezőgazdasági gépeket- és eszközöket, nagy mennyiségben triőröket, de új gyártmányként kazánokat és gázmotorokat, bádogos munkákhoz szükséges gépeket, és nem utolsósorban más gazdasági gépgyárak részére lyukasztott fémlemezárút gyártottak.
1893-ban Mixics Nándor bécsi vállalkozó révén Friedrich Fernau, a bécsi Vulkán-gépgyár tulajdonosa megszerezte a gépgyárat, amely ezt követően a meglehetősen hosszú nevű Vulkán Gépgyár Részvénytársaság ezelőtt Gutjahr és Müller, Reinhard Fernau & Co. néven fuzionált a bécsi Ottakringer Eissengiesserei und Maschinen Fabrik, Reinhard Fernau & Co. gépgyárral.
A Vulkán Gépgyár Rt. (1132 Budapest, Váci út 66.) A bécsi Friedrich Fernau, az 1870-es években elején keletkezett Pfaff-, később Reinhard Fernau & Co.-féle cég Vulkán Gépgyárának tulajdonosa 1893-ban megszerezte a budapesti Gutjahr és Müller malomipari gépgyár 60 %-os tulajdonjogát. A Thorsch M. és Fiai osztrák bankház közbejöttével négymillió koronás alaptőkével létesült Vulkán Gépgyár Részvénytársaság, ezelőtt Gutjahr és Müller, Reinhard Fernau & Co. vállalat alaptőkéjéből 1,6 millió a bécsi és 1,1 millió korona a pesti gyárra esett. A vállalat tárgya és célja gépek, különösképpen szerszámgépek és malomberendezések, gőzkazánok, öntött vasszerkezetek és más hasonlók gyártása, ilyen célú gépgyárak és vasöntödék felállítása és működtetése, de különösképpen a Budapesten bejegyzett Gutjahr és Müller-féle, ill. a Bécsben bejegyzett Ottakringer Eisengiesserei und Machinenfabrik Reinhard Fernau & co. gépgyári cégek gyárainak megszerzése és üzemben tartása. A cég részvényesei között ekkor még érdemi rangsorban helyezkedtek el a régi - mind a bécsi, mind a budapesti - tulajdonosok. A nagy hagyományú és ismert osztrák cég fővárosi letelepedéséhez és szerszámgépgyára fejlesztéséhez a magyar kormány 15 évi időtartamra állami kedvezményeket nyújtott.
A pesti gyár továbbfejlesztette elődje malomipari- és malom-berendezési gépgyártmányainak szinte a teljes sorát, s a Vulkán koptató- és tisztítógépek, a Gutjahr-Müller-Soder szabadalmú lengő szitálógépek, a dara- és dercetisztító gépek, a zsákológépek jó minőségüknek köszönhetően még a tengerentúlon is keresettekké váltak. A gyár a malomipari berendezések és felszerelések gyártása mellett egyre inkább áttért - a korábbi Fernau cég hagyományait szem előtt tartva és azt tovább fejlesztve - a fém-, fa- és kő megmunkálására alkalmas szerszámgépek gyártására, de továbbra is készítettek gőzkazánokat, turbinákat, vízikerekeket, transzmissziókhoz közlőműveket, téglagyári gépeket, tovább öntött vasárut és nyersöntvényeket saját ill. idegen minták után.
Az 1890-es évek derekától egy jól működő vertikális üzemmé alakult át a Külső-Váci út 70. sz. alatti gyártelep, ahol a korszerű technológiának megfelelően kapcsolódtak egymáshoz a felépülő üzemrészek: tervezőiroda, faminta készítő üzem, vasöntöde, kovácsoló üzem, forgácsoló üzem, szerelde, majd a próbapad. A gépeket előbb egy 100 lóerős, majd több - összesen 500 lóerőnyi teljesítőképességű - gőzgép hajtotta. Érdekes módon a Bécs-Buda-pest székhelyű ikercég budapesti tagjának külön fióktelepe is létesült 1894-ben Bécsben.
A gyár sikerében nagy szerepe volt Bohacek Ottokár (Sedlec, Cseho., 1870. -Bp., 1937.) gépészmérnöknek, a hazai műszaki nagyjaink és alkotóink között méltó helyre sorolt kiemelkedő műszaki szakembernek. A prágai Műszaki Főiskola elvégzése után a bécsi Friedrich Fernau-féle Vulkán Gépgyárban tervező mérnök, majd 1894-től az ekkor már Fernau által tulajdonolt korábbi budapesti Gutjahr és MüIler-féle gépgyárban dolgozott. A malomipari berendezések mellett ekkortól szerszámgépek gyártásával is foglalkozó gyárban előbb műszaki szerkesztő, 1908-tól főmérnök, 1912-től műszaki igazgató, a gyártmányszerkesztés vezetője és egyben a budapesti vállalat vezetője. 42 évig volt a Vulkán Gépgyár Rt. alkalmazásában. Irányításával a gyár kb. 250 szerszámgépet, összesen kb. 2100 féle kivitelben gyártott, közte 130-at sorozatban. Főbb alkotásai az Erzsébet-híd vasszerkezetének és láncszemeinek a megmunkálására szükséges gépek, közte az addig még ismeretlen portálmarógép, az osztrák és szovjet közreműködéssel gyártott egyetemes szerszámgép, a Bohacek-féle kerítésfonatgép és az elektromágneses tengelykapcsoló megalkotása. Szakmai közéleti szereplése is kiemelkedő, 1915-29-ben a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete Szerszámgépipari Szakosztályának elnöke volt.
A millenniumi kiállításon nagy sikerrel szerepelt gyárban akkor a technológiai üzemi részt a műhelyfőnök vezette, a gyártmányszerkesztés létszáma 10-14 fő, 3-4 tervezőmérnökkel. A műhelyekben 6-8 művezető és átlagban mintegy 460 munkás dolgozott. A sikeres időszakban a bécsi ikergyárával kooperálva, ám főleg annak kereskedelmi tevékenysége révén jelentős szerszám- és malomgép kivitelre került sor Ausztriába, Bulgáriába, Svájcba, Oroszországba és Indiába. A budapesti gyár fő gyártmánycsoportjai a szerszámgépek, a malomberendezések, a gőzgépek és a nyersöntvények voltak, a bécsi gyáré a szerszámgépek és a nyersöntvények gyártása.
Ekkor a két gyár nagyjából azonos termelési értéket, mintegy háromnegyed millió forintot termelt meg évente.
A századfordulós évek csekély forgalmán még az állami szerszámgép megrendelések is alig javítottak, ezek is zömmel a képzett munkásállomány megtartását célozták. Az 1900-as évek elejére háttérbe szorult az egyre kisebb megrendelés állománnyal rendelkező és mindinkább veszteséget termelő malomgép-gyártás annak ellenére, hogy a nem sokkal korábban modernizált malomépítészeti osztálynak 1905-ben a síkszitákra és más malmászati berendezésekre nagy megrendelései voltak. A gyártmányszerkezet átalakítása során ebben az évben a gőzgépgyártó részleget le is állították és a gyár szinte teljesen áttért a szerszámgépek gyártására. Elsőként a hegesztett csövek megmunkálására szolgáló gépek előállítására kapott nagyobb megbízást a budapesti gyár, majd rövidesen a hadiszükségleti cikkek ugrásszerűen megnövekedett gyártásából is kivette a részét, s berendezkedett gyutacsok tömeges gyártására.
Az alapításától kezdve meglehetősen hosszúnevű vállalat 1905-től használta hivatalosan a rövidebb és egyébként is ismertebb Vulkán Gépgyár Részvénytársaság nevet. A gyárban ekkor egy új 300 LE compaund fekvő hengeres Láng gyártmányú gőzgép hajtotta a transzmissziókat, amelyekről mintegy 320 db. forgácsoló és egyéb gép működött, 1912-ben már 420 db. A beállított gépek 80 %-a saját tervezésű és gyártmányú volt.
A Magyar Államvasutak nagy fejlesztései és tömeges megrendelései új, nagy és korszerű gépek tervezését és elkészítését tették lehetővé, elsősorban is a mozdony- és a vagongyárak, a vasúti műhelyek részére. A gyárnak a hazai nagyipari szerszámgép-gyártás meghonosítása terén tett erőfeszítéseit honorálták 1906-ban Milanóban, amikor is a cég a világkiállítás egyik „Grand Prix" díját nyerte el.A nagy lehetőségek ellenére a bécsi anyacég nem kívánta érdemben tovább fejleszteni budapesti gyárát, s a termelésnövelés által igényelt beruházási lehetőségek egyre szűkösebbé váltak. Az I. világháború alatt a hadügy igénybe vette a gyárat (közel 2000 dolgozójával), s a katonai parancsnokság által előírt rendeléseket kellett teljesíteni. A gyár feladata ekkor a hadiipar más termelő-gyárai részére szükséges automata gépsorok tervezése és legyártása volt, de jelentős fejlesztéseket igényelt a növekvő híd- és vasszerkezetgyártás is.
A háború után a nagy, elsősorban a gépipari vállalatokat fenyegető csődöt a részvénytársaság és budapesti gyára elkerülte. A társaságban 1907-től legfőbb részvényes és a hitelállományt kezelő bécsi Torsch & Söhne bankháztól (a bankház egyébként a század végétől folyamatosan megszerezte az alapítók, először főleg a budapestiek ill. örököseik részvénypakettjét) 1920-ban a Magyar Általános Hitelbank megvette a részvények kb. 80 %-át.
Fejlesztés ekkoriban egyedül a vasöntödében történt, de a gyártmányszerkesztés a legkorszerűbb esztergapadok megkonstruálásával ért el eredményeket. Az 1920-as évek második felében átmeneti sikereket ért el a vállalat a szovjet és a román piacon, ám a meghatározó belföldi kereslet lanyhulásával - az eladási árak mértéktelen leszállításai ellenére is - fokozatosan nőttek az eladatlan raktári készletek. A fejlesztésekhez felvett banki hitelek kamatai folyamatosan felemésztették a hasznot, s kénytelenek voltak a cég működtetéséhez szükséges társasági alaptőkét drámai mértékben leszállítani. Az évtized végén bekövetkezett gazdasági válság következtében még inkább veszteségesen termelő vállalat számára a Hitelbank nem volt hajlandó sem további hiteleket nyújtani, sem a raktárkészletet fenntartani. 1930-ban a gyártótevékenységet beszüntették, eladták a kb. 430 üzemi szerszámgépet, a felbecsülhetetlen értékű tervtár és mintegy 18 vagonnyi öntödei faminta a bécsi gyárba került - ezzel elveszett a nemzeti vagyonnak a gyárra eső része, s vele ipari kultúránk egyik meghatározó, mára szinte teljesen elfeledett gépgyára. A leépülő cég telephelyét előbb a V. József utca 2. sz. alá költöztették át, de később már csak a Nádor tér 4. sz. alatti iroda jelentette az egykor virágzó céget, amely ekkor már évek óta nem termelve 1939. májusában önmaga felszámolásáról döntött.
A gyár telephelye címén, a Váci út 66. sz. alatt 1936-ban egy magát Always Elektrotechnikai Gyár Kft.-nek nevező cég jelent meg, de 1938-ban maga után nyomot sem hagyva eltűnt.